1.-2. Fejezet

 

Első fejezet

 

Fordította: Aemitt

 

– Nézz rá! – mondom, és könyökkel bökdösöm a legjobb barátomat, Dariust. – Olyan kibaszott önelégült. Azt hiszi, övé a hely, vagy ilyesmi.

– Aha – mondja Darius.

A tekintetem követi Tylert, ahogy az edzőterem medencéje körül sétál, és a szemöldököm bosszús ráncba szalad. Tónusos felsőtestéről csöpög a víz, és az úszónadrág szorosan öleli a medencéjét, nagyon keveset hagyva a képzeletre. A dudora nagynak tűnik, de most fontosabb dolgok járnak a fejemben, mint a farkak mérete.

– Mi az, úgy próbál kinézni, mint egy modell? – felhördülök, miközben a lábam toporog a padlón. Mezítláb vagyok, így a hang közel sem olyan fenyegető, mint szeretném.

– Aha – mondja Darius.

– Nem érdemli meg a sok figyelmet, amit kap – folytatom. Tyler az egyik csapattársával beszélget, a medence felé gesztikulál, és magyaráz valamit, amit nem hallok. Forgatom a szememet, amikor úgy tesz, mintha valami szakértő lenne.

– Aha – ismétli meg Darius harmadszorra is.

Abbahagyom a dühöngésemet, és csak ekkor döbbenek rá, hogy Darius nem is figyel rám. A telefonjával van elfoglalva, sms-t ír a barátnőjének, a száján hatalmas vigyor. Megcsettintem előtte az ujjaimat, és Darius megriad.

– Haver, hozzád beszéltem – panaszkodom.

– Haver, engem nem érdekel Tyler. Nem, ha a barátnőm ma este szabad – vonogatja a szemöldökét.

Megbocsátok neki, mert a barátnője új állást vállalt, őrült munkaidővel, így mostanában alig látták egymást. Darius elküld még egy utolsó üzenetet, és úgy néz ki, mint aki mindjárt összenyálazza a telefont, mielőtt felém fordulna, az arca pedig komolyra fordul.

– Te vagy az egyetlen, aki ennyire Tyler megszállottja, Ethan. A többieket nem érdekli. Engem meg különösen nem.

Dühösen fújtatok, és összefonom a karjaimat. – Nem vagyok megszállott.

– De igen, az vagy. Tyler így, Tyler úgy. Értem én, hogy kedveled őt.

– Utálom őt. – A fogaim csikorognak, ahogy kimondom a szavakat.

– Mármint, nagyon dögös. Tutira lecsapnék rá, ha a másik csapatban játszanék.

– Nem dögös, és utálom – hangsúlyozok minden egyes szót, hogy biztosan átmenjen Darius konok fején.

Darius félig megvonja a vállát. – Persze, nekem úgy tűnik, hogy megrekedtél a Tylerrel kapcsolatos gyűlölet-szerelem fantáziádban. Stresszeled magad ezzel a sok nehezteléssel, amit rejtegetsz. Csak engedd el.

Visszavágásra nyitom a számat, de éppen akkor Tyler elhalad mellettem, és egy önelégült mosolyt vet rám.

– Szünetet tartasz, Ethan? – kérdezi. – Máris elfáradtál?

– Baszódj meg – morgom.

Fel akarok állni, hogy megmutassam neki, de látom, hogy az edző a padról engem figyel. Tudja, mennyire nem kedvelem Tylert, és folyamatosan figyelmeztet, hogy ne reagáljak a gúnyolódására. Nehéz nem megtenni, de nem akarom elveszíteni az esélyt, hogy részt vehessek a következő hónapban megrendezésre kerülő versenyen az én és Tyler főiskolája között. Meg kell mutatnom ennek a szemétládának, hogy ki a jobb.

Tyler széles mosollyal és kacsintással reagál, majd megfordul és nyújtózkodik. A hátának és a fenekének feszes izmai a mozdulatával együtt mozognak, és azon kapom magam, hogy bámulom. Furcsa lüktetés fut végig a hasizmaimon, de nem veszek róla tudomást. Tyler mélyet merül a medencében, és megkezdi a mellúszást a túloldal felé.

Halkan felnyögtem. Rendben, elismerem magamban, de csak magamban, hogy pokolian dögös, de még mindig felbosszant.

– Az edző figyel – tájékoztat Darius túl későn.

– Igen, tudom.

– Bajba kerülsz, ha így folytatod.

Megnyalom az ajkam, elgondolkodom, és egy ötlet kezd formát ölteni a fejemben. – Nem, ha nem kapnak el.

Végül Darius eléggé idegesnek tűnik ahhoz, hogy levegye a szemét a telefonjáról, és rám meredjen. – Hogy ne kapjanak el... mit csinálsz?

– Bosszút állok – mondom halkan, megropogtatom az ujjaimat, és gonosz vigyort villantok felé.

– Nem tetszik ez az arckifejezés. – Darius teljesen felém fordul. – Mi a fenét akarsz csinálni?

– Még nem tudom biztosan – mondom –, de úgy kell megfizetnie Tylernek, hogy az edző nem tud róla.

– Ó, a kurva életbe! – Darius a szemét forgatja. – Még mindig a tavalyi incidensről beszélsz?

– Incidens? – csettintek. – Az szándékos volt. A köcsög átvert engem.

Tavaly, amikor a verseny végére értünk, az utolsó kör közepén Tyler megelőzött. Éppen megelőztem volna, amikor hirtelen megállt, a lábába kapaszkodott és küszködött. Ahelyett, hogy előre úsztam volna, felé fordultam, hogy segítsek neki. Mielőtt esélyem lett volna rá, vigyorogva újra úszni kezdett.

Kurvára átvert engem. Úgy tett, mintha megsérült volna, hogy menjek és segítsek neki, aztán átvette a vezetést és megnyerte a versenyt.

Próbáltam szólni az edzőnek, de azt mondta, hogy csak képzelődtem, és azt mondta, hogy hagyjam a fenébe. Nem fogom megtenni, mert én érdemeltem meg a győzelmet, Tyler pedig megérdemelte, hogy veszítsen.

– Jézusom – mondja Darius, és megrázza a fejét, rosszalló arckifejezéssel az arcán. – Megszállott vagy.

– Én vagyok a tavalyi verseny igazi győztese, úgyhogy ezt helyre kell hoznom.

– Nem, nem. Te Tyler megszállottja vagy. Azóta vagy megszállott, amióta a fősulin két éve elkezdtetek versenyezni. Nem unod még ezt a furcsa fixációt, amit iránta érzel?

– Ez nem fixáció – mondom fogcsikorgatva. – Ő egy szarházi, és meg kell fizetnie érte.

– Nem vagyok benne biztos, hogy melyikőtök a nagyobb szarházi – ellenkezik Darius. – Ő, mert állandóan gúnyolódik veled, vagy te, mert hajlandó vagy kockáztatni az itteni hírnevedet, csak hogy baszakodj vele.

Csalódottan sóhajtok egyet. – Kinek az oldalán állsz?

– A tiéden, természetesen.

– Hát, én nem igazán látom. Ha a barátom lennél, akkor támogatnál.

– Persze, ha szar barát lennék. De én nagyszerű vagyok, és tudom, mikor kell megmentenem téged önmagadtól, Ethan. – Megmozdult a székében, hogy szembeforduljon velem. – Felejtsd el azt az incidenst, és koncentrálj az edzésre és a forduló megnyerésére. És ha Tyler megint előránt valamit, akkor ne is törődj vele.

Egy másodpercig elgondolkodom ezen, de csak úgy egy ezredmásodpercig, mert csak azt látom magam előtt, hogy végre győzök, és édes bosszút állok Tyleren. Elmosolyodom magamban, ahogy elképzelem a rémülettől eltorzult jóképű arcát, amikor én leszek az első, ő pedig nem.

De mielőtt ez megtörténne, egy kis megaláztatás a társai előtt majd felvidít. Egy hang a fejem hátsó részében folyton azt mondja, hogy ez hülyeség, hogy Dariusnak igaza van, és el kell engednem, de nem tudom. Szeretném térdre kényszeríteni, és azt a vigyort viszonozni neki, amit akkor mutatott, amikor becsapott.

Körbejárom az edzőtermet, és azon gondolkodom, mivel tudnám átverni Tylert. Mielőtt esélyem lenne koncentrálni, az edző füttyent, hogy menjünk be a vízbe. Darius felnyög, visszateszi a telefonját a kis hátizsákjába, és a víz felé vánszorog.

Leveszem a törülközőt, amit a derekam köré tekertem, és megrántom az úszónadrágom gumiját, hogy jobban álljon rajtam. Tyler kiszáll a medencéből, és rám szegezi a szemét, tekintete végigvándorol a hasamon, és megáll az ágyékomnál.

Furcsa borzongás fut végig a gerincemen, ahogy nézem, ahogy engem figyel. Valamiért nem zavar a tekintete, és nem tudom, miért. Újra megrántom a gumit, és esküszöm, Tyler az alsó ajkába harap.

Fintorogva meredek rá, nem tudom, hogyan értelmezzem ezt a reakciót. Végül felemeli a tekintetét, és a szemei találkoznak az enyémmel. Elvigyorodik, és újra rám kacsint, mielőtt elsétálna.

Mély levegőt veszek, összezavarodva, hogy mi a fene volt ez. Csak szórakozik velem. Gúnyolódik velem. Valamilyen reakciót akar tőlem, hogy mindenki előtt leégessem magam.

Nos, ezt nem fogja megkapni. Megrázom magam, nem törődve a hirtelen dobogó szívemmel, és tökéletes ívben ugrok a vízbe, messze attól a sarokponttól, ahol Tyler korábban ugrott.

Hagyom, hogy a hűvös víz körülöleljen, minden oldalról simogasson, és megnyugtasson. Miközben teszek néhány kört a medencében, egy ötlet támad bennem. Pontosan tudom, hogyan alázzam meg Tylert, és mindezt neki és a kis szokásainak köszönhetem.

Visszaúszom, és azt a helyet nézem, ahonnan leugrott. Ő az egyetlen, aki azt a helyet használja, azt állítva, hogy az jobb ugróhely, pedig olyan közel van a medence sarkához. Senki más nem használja azt a helyet, nem csak azért, mert furcsa onnan ugrani, hanem azért is, mert nem akarják felbosszantani Nagyhatalmú Tylert.

Nos, nekem tökéletes tervem van arra, hogy megalázzam őt, és megakadályozzam, hogy részt vegyen a versenyen. A tekintetem Tylert kutatja. Egy padon ül és nevetgél a csapattársaival.

Nevess, amíg még lehet. Eljött a visszavágás ideje.

Második fejezet

 

Fordította: Aemitt

 

Egy hónap telt el azóta, hogy elterveztem, hogy elintézem Tylert, létezésem legnagyobb csapását. Darius folyton azzal próbálkozik, hogy engedjek a megszállottságomból, de én nem vagyok hajlandó elfogadni a megaláztatást, hogy egy arrogáns seggfej miatt veszítek.

Ebben a hónapban megfigyeltem azt a sarokterületet, hogy megbizonyosodjak arról, hogy a többi csapattársam tényleg nem használja. Nem akarok balesetet okozni nekik. Az én célpontom Tyler és senki más.

Az órára pillantok. Már csak két óra van hátra a verseny kezdetéig. A személyzet kitakarította az edzőtermet, és megvárom, amíg az utolsó is elmegy, mielőtt belopózom, és meggyőződöm róla, hogy senki sem lát engem. Odasétálok a medence azon sarkához, amelyet Tyler edzés közben használ, és egy jó adag vazelint öntök a csempék felületére, majd szépen szétkenem.

Bár a verseny alatt nem használjuk a sarkokat, mivel mindannyian egy sorban állunk, tudom, hogy Tyler szeret előtte bemelegítésképpen néhány kört úszni, és a megszokott helyéről ugrik. Megcsúszik, zúzódást szerez a fenekén vagy a lábán, és ki kell hagynia ezt a versenyt.

Ki lesz a győztes?

Én.

A diákok és a csapataink hamarosan megérkeznek, ezért a tubus vazelint a kapucnis felsőm zsebébe rejtem, és elindulok az öltözők irányába. A csapattársaim már bent vannak, az edző pedig szerencsére még nincs itt. Leveszem a ruháimat, és átöltözöm az úszónadrágomba. Újra elmosolyodom a hibátlan tervemen. Darius ott ül mellettem a padon, miközben mindannyian az edző érkezésére várunk. Rám pillant azzal a-mi-a-faszom-van-veled nézésével?

– Valamit csináltál – mondja lassan Darius.

– Nem csináltam semmit. – Bár tagadom, de az önelégült mosoly nem hagyja el az arcom.

Persze Darius nem veszi be a hazugságomat, hiszen ennél jobban ismer. Ha valamit a fejembe veszek, azt meg is teszem, legyen az akár bosszú vagy bármi más.

Megragadja a karomat, és elvonszol a csapattársainktól.

– Mit tettél? – suttogja.

– Semmit. Tényleg.

– Ethan! – Sziszegi összeszorított fogain keresztül, és mindkét kezét a vállamra teszi. – Ha valami olyat tettél, ami veszélyezteti a versenyt, az edző kirúg a csapatból. Ezt ugye tudod?

Megvonom a vállam. – Semmiképpen sem veszélyeztetem a versenyt. – Ami nem hazugság, mivel Tyler csapatból való eltűnése nem jelenti azt, hogy a verseny megszűnik.

Bámul rám, majd lehunyja a szemét, mielőtt elereszt egy nyögést. Újra kinyitja a szemét. – Tervezel valamit Tylernek.

– Nem, nem tervezek.

– Miért hazudsz nekem, amikor mindketten tudjuk, hogy mennyire a megszállottja vagy? Már mérföldekről látom, hogy csináltál valamit. Az egész arcodon látszik. – Darius válla meggörnyed, és elenged. – Ha Tylerrel történik valami, az edző tudni fogja, hogy te voltál. Nem állok a te pártodra, többé már nem.

– Ugyan már, D! Tudod, hogy az a köcsög megérdemli a bosszút.

Darius most már bámul, és erősen szívja be a levegőt az orrán keresztül. – A legjobb bosszú az, ha tisztességesen győzöl, nem pedig az, ha azt teszed, amit a fenébe is, tettél, hogy tönkreteszed a versenytársadat.

– Mondtam már, kom...

– Engem már nem érdekel – szakít félbe Darius. – Magadra maradtál. – Épp akkor sétál el, amikor az edző megérkezik az öltözőbe.

– D – suttogom. – Haver, ne már.

Az edző látja, hogy suttogok, és felém biccenti a fejét. – Mi történt, Ethan?

Megvonom a vállam, és eltűnik a mosolyom. – Semmi, edző. Csak megbeszéltünk néhány stratégiát Dariusszal.

Az edző Dariusra néz, aztán rám, majd vissza Dariusra. Nyilván észreveszi a köztünk lévő feszültséget, mert a szeme összeszűkül, és egy csúnya, csendes fenyegetést hordozó pillantást küld felém. Nem probléma, hiszen az edző nem fogja tudni, hogy én vagyok a felelős azért, ami Tylerrel történik. Mármint, hogy is lehetnék az? Majd csak megbotlik magától.

Mindannyian elindulunk az edzőterem felé, és letelepedünk a padra, várva, hogy összegyűljön a tömeg. Egy óra van hátra a verseny kezdetéig, és mindkét főiskola diákjai gyülekeznek, a terem két oldalán ülve. A professzorok a legalsó sorokban ülnek, Tyler csapatának edzője pedig ott beszélget az egyik professzorunkkal.

Befejezi, és bemegy a másik öltözőbe, majd kijön Tyler csapatával. Néhány csapattársunk a medencében van, bemelegítenek, mielőtt hivatalosan is elkezdődik a verseny.

Látom, hogy Tyler utoljára hagyja el az öltözőt, úgy sétál, mintha övé lenne a hely, és néhány lány a kollégiumból a nevét kiabálja. Felemeli a kezét, és integet nekik, a bájos mosolya egyikét küldve feléjük.

Fúj!

Micsoda arrogáns seggfej. Mindjárt leégeti magát.

Küzdök, hogy ne vigyorogjak, miközben a medence kedvenc sarka felé sétál. A szívem a mellkasomban dobog az izgalomtól, ahogy nézem őt. Aztán hirtelen elsiet, mintha nagyot akarna ugrani, és a hideg futkos a hátamon.

Várjunk csak... nem számoltam azzal, hogy futni fog. Kurvára ne fusson! Az volt az ötlet, hogy helyben csússzon el, nem futás közben!

Lenyelem a torkomban képződő gombócot, és azon gondolkodom, hogy rohanjak-e, hogy megállítsam, vagy csak várjak, és reménykedjek, hogy nem sérül meg túlságosan.

Tyler már közel van a sarokhoz...

Bassza meg, ezt nem tudom végignézni. Meg kell állítanom. Nem ez volt a tervem.

Amikor éppen mozdulni készülök, az egyik csapattársam elém sétál, és én nekiütközöm. Káromkodom, ő pedig rám mered, mielőtt ellökném magamtól, hogy Tylerhez menjek. De elkésem, és Tyler eléri az átkozott sarkot, és megcsúszik a vazelinen.

A sebessége csak ront a helyzeten, és a pasi előre esik, felsőteste hangos csattanással csapódik a medence szélének, a jobb vállát éri a legnagyobb erejű ütés. Iszonyatos fájdalomsikoly hagyja el a testét, és erőteljesen belepördül a medencébe, a víz a csempére fröccsen, és elmossa a vazelint.

A tömeg feláll, zihálva kapkodja a levegőt. Mindkét edző odarohan hozzá. Tyler edzője ruhástul beugrik a medencébe, és felemeli Tylert, míg a mi edzőnk a szilárd talajra húzza vissza. Tyler nyögdécsel a fájdalomtól. A jobb vállát leszámítva jól néz ki. Úgy tűnik, hogy furcsa szögben van, és Tyler kapaszkodik belé.

Az orvosi személyzet odasiet hozzá, és egy hordágyra fektetik, majd beviszik az öltözőbe. Nagy levegőt veszek, szörnyen érzem magam emiatt. Nem akartam, hogy ennyire lesérüljön. Csak azt akartam, hogy kapjon egy szép zúzódást, hogy kimaradjon a versenyből, ne pedig esetleg tönkretegyem a karrierjét.

Bassza meg!

Csak most jöttem rá, hogy ez mennyire rossz. Ha Tyler válla súlyosan megsérül, lehet, hogy soha többé nem tud úszni. Vagy nem úszik elég jól ahhoz, hogy részt vegyen a jövőbeni versenyeken.

– Ethan – suttogja Darius, és ezzel kizökkent a pánikból. – Az edző erre jön.

Felemelem a fejem, és a szemeim kitágulnak, amikor meglátom őt, gyakorlatilag elárulom magam. Ha a tekintet ölni tudna, az edző valószínűleg most azonnal megtenné.

– Gyere velem – mondja, és az öltözők felé tart.

Követem, de a mi öltözőnk helyett oda megy, ahol Tylert kezelik. A vállát rögzítették, és a mentősök injekciókat adnak neki. Ébren van, de nyög a fájdalomtól. Összerezzenek a látványától. Bárcsak visszacsinálhatnám az egészet. Úgy viselkedtem, mint egy idióta, veszélybe sodortam őt a megszállottságommal.

– Most pedig mondd el pontosan, mit tettél – mondja az edző halkan. – Láttam Tylert az elmúlt két évben edzeni a csapatom mellett. Soha nem csúszott el. Így nem. Nem baleset volt, és tudom, hogy te állsz mögötte.

– Edző, én...

– El fogod mondani, hogy mit tettél. Most.

Nyelek egyet, és a padlót bámulom. – Vazelint kentem a csempére.

– Hogy mit csináltál?! – Az edző ellök a szobától, ahol Tylert kezelik. – Mi a fenéért csinálsz ilyet?

– Azt akartam, hogy kimaradjon a versenyből...

– Mi bajod van neked, Ethan? Ha nyerni akarsz, akkor kemény munkával nyersz, nem pedig olcsó trükkökkel. – Csípőre teszi a kezét, és csalódottan morgott egyet. – Úgy viselkedtél ma, mint egy gyerek, nem mint egy felnőtt. Huszonegy éves vagy. Többet vártam tőled, mint valami ostoba csínytevést.

– Edző, hadd...

– Nem akarok semmi mást hallani. Csalódást okoztál nekem. – Elutasítóan int a kezével. – Kikerültél a versenyből.

Leesik az állam. – Nem, edző! A lényeg az volt, hogy nyerjünk.

– Te ástad a saját gödröd, Ethan. Ezek a tetteid következményei. Ez a bosszúhadjáratod már túl régóta tart. Ha vissza akarsz kerülni a csapatba, bocsánatot kell kérned Tylertől, és remélni, hogy megbocsát neked. A bocsánata nélkül nem engedlek be újra a csapatba.

Visszavágásra készülök, de az edző felemeli az ujját, hogy megállítson. – Nem, nem akarom hallani. Vagy bocsánatot kérsz, vagy véged van.

Csalódott sóhaj szökik ki belőlem. Nincs értelme tovább vitatkozni. Az edzőnek igaza van. Felelősséget kell vállalnom a saját ostoba döntésemért. Ekkor a mentősök elhagyják az öltözőhelyiséget, és magukkal viszik Tylert is.

– Hogy van? – kérdezi az edző.

– Kificamodott a válla. Bevisszük a kórházba, hogy néhány napig megfigyeljük, aztán elengedjük. Fizikoterápiára lesz szüksége és valakire, aki segít neki a ház körül. Azt mondta, hogy a családja külföldön él, így talán valamelyik csapattársa segíthetne.

– Nos, megvan a megfelelő személy a feladatra. – Az edző felém fordul. – Ethan, te gondoskodsz Tylerről.